Fenntartó:
Közép-Budai Tankerületi Központ
Határon túli fiatalok látogatása
2013. december 17.
Intézményünk látta vendégül az Advent Budapesten Téli fesztivál a Városháza parkban rendezvényre Nagykaposról, Szabadkáról és Csíkszeredáról érkező középiskolás fiatalok csoportjait.
Pénteken az ünnepi vacsorát követően bemutatkoztak egymásnak a csoportok, majd megismerkedtek egy egyedülálló számítástechnikai eszközzel.
Szombaton és vasárnap a Városháza parkban bemutatták a magukkal hozott műsort és színvonalas programokon vettek részt.
Weöres Sándor emléknap
2013. december 12.
2013. december 7-én, szombaton, Weöres Sándor emléknap keretében rendhagyó irodalom órát tartottunk a költő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Az óra keretét egy diavetítés adta, melynek segítségével végigkísérhettük Weöres Sándor életútját, munkásságát a gyerekek nyelvére lefordítva. A foglalkozás során több gyerekeknek, illetve felnőtteknek írt verset ismerhettek meg tanulóink, - egyet a költő előadásában is meghallgattunk. Két növendékünk, Kránicz Szilvia és Vannai Nikolett egy-egy, általuk választott vers elmondásával kedveskedett a többieknek.
Megjött a Mikulás
2013. december 06.
Ma reggelre a mi iskolánkba is megérkezett a Mikulás. A szakiskolai osztályokban az ablakba volt készítve a sok-sok finomsággal megrakott csomag. Ebben az iskolában minden gyerek nagyon jó lehetett egész évben, mert a kitisztított cipőktől is eltekintett.
Az autista gyermekekhez személyesen látogatott el a képek tanulsága szerint, az ott tanulók nagy örömére.
Köszönjük Mikulás bácsi!
Adventi díszeket készítettek a kollégiumi diákok
2013. december 05.
Négy csoport közös programként adventi díszeket készített csütörtökön (2013. november 28.) délután. A fiatalok nagyon élvezték a kézműves tevékenységet, amelyet Szlavikovics Viktória szabadidejéből önzetlenül segített. Ez úton is köszönetet mondunk érte!
Fővárosi Szavalóverseny
2013. december 02.
2013. november 27-én került megrendezésre a Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthonban a Fővárosi Szavalóverseny, amelyen a szegregált gyógypedagógiai intézmények diákjai vehettek részt.
A verseny témája ebben az évben "Színes Világ" volt, amely lehetőséget adott arra, hogy a magyar és külföldi költők versei közül széles körben válasszanak a résztvevők.
Iskolánkat Maszlag Mihály és Németh Csaba képviselték nagyon szép sikerrel.
Maszlag Mihály Reményik Sándor: A göncöl szekerén című versét mondta el, amellyel első helyezést ért el. Németh Csaba Csanádi Imre: Gyönyörű szörnyeteg című versének előadásával második helyezést ért el.
Mindnyájan nagyon örülünk a sikerüknek! Büszkék vagyunk rájuk!